Tudnivalók a Vizsgadíj állami visszatérítéséről

  • 2018. január 1. után vizsgáztál
  • 35 évnél fiatalabb vagy
  • Sikeres vizsgát tettél B2 ill. C1 szinten

Részletesebben:

Kik kaphatják vissza a nyelvvizsgák díját 2018-tól?

A legfontosabb, sok nyelvtanulót érintő szabály: nemcsak azok kaphatják vissza a 2018. január 1-je után megszerzett nyelvvizsga díját, akik most először szóbeliztek-írásbeliztek sikeresen, hanem azok is, akik már rendelkeznek alacsonyabb szintű vagy más nyelvből szerzett bizonyítvánnyal. A kedvezmény a 35 évnél fiatalabbakra vonatkozik.

A vizsga vagy a bizonyítvány kiállításának időpontja számít?

A kormányrendelet a 2018. január elseje után letett vizsgákról szól – vagyis a vizsga, nem pedig a bizonyítvány kiállításának dátumát veszik figyelembe.

Milyen vizsgák díját lehet visszaigényelni?

A Magyarországon akkreditált, középfokú (vagyis B2-es) és felsőfokú (C1-es) angol, német, francia, orosz, olasz, spanyol, latin, portugál, arab, héber, kínai, japán, holland, finn és nemzetiségi nyelvekből tett nyelvvizsgákra, a komplex, valamint az egyesíthető írásbeli és szóbeli részvizsgákra, az általános és a szaknyelvi vizsgákra is. Emellett vissza lehet igényelni a nyelvvizsga-honosítás dját is. Fontos, hogy a sikertelen nyelvvizsga díja nem jár vissza, ahogy a nem akkreditált, valamint az alapfokú, vagyis a B1-es nyelvvizsgák díja sem.

Vagyis a legfontosabb, hogy sikerüljön a vizsga!

Így van, a sikertelen nyelvvizsga díját nem lehet visszaigényelni, tehát érdemes alaposan felkészülni.

Mekkora összeget kaphatnak vissza a sikeresen nyelvvizsgázók?

A komplex vizsga díját visszakapják, a maximális összeg 34 500 forint, ez egyébként adómentes. Ha valaki 2018. január 1. után, de külön-külön teszi le az írásbelit és a szóbelit, és a két vizsga között egy évnél nem telik el több idő, mind a két részvizsga díját visszaigényelheti. Ezzel szemben azok, akik az írásbelit már korábban, például 2017-ben letették, és 2018-ban csak szóbeliznek, csak a szóbeli díját kaphatják vissza. A külföldön szerzett nyelvvizsgával rendelkezők a honosítás díját kérhetik vissza, szintén maximum 34 500 forintig.

Hogyan kell visszaigényelni a vizsgadíjat?

A nyelvtanulóknak a nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzése után egy évük van a visszaigénylésre. Fontos, hogy amikor az írásbeli és a szóbeli előtt befizetik a vizsgadíjat, kérjenek névre szóló számviteli bizonylatot/számlát, ezzel és egy kitöltött formanyomtatvánnyal kérhetik majd a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságánál a visszatérítést - ez újdonság a rendelet tervezetéhez képest. Ezek után harminc napon belül döntenek a visszaigénylés jogosságáról, a jogosultságot ellenőrizni fogják az Oktatási Hivatal nyelvvizsga-nyilvántartásában.